Az első külföldi út

Az első külföldi kiruccanás mindig nevezetes, amennyiben elmúltál már annyi idős, hogy emlékezni bírj. Egyszer nagyon régen Bécsben voltam, mégpedig télen, óvodásként. Néhány dolog annyira bevésődött az agyamba, hogy ha behunyom a szemem, látom és érzem ezeket most is. A Mária Terézia téri karácsonyi vásár volt az első életemben; mondjuk nem értettem, minek megyünk olyan messzire, de tényleg fantasztikus élmény volt.

A tér esténte tömve van emberekkel, külföldiekkel és helyiekkel egyaránt. Kéz a kézben andalognak puncsot vagy forralt bort szürcsölve. Meseszép kézműves termékeket árulnak a faházakban, amiket százával világítanak a pici villanykörték, mintha csak nappal lenne. Kaptam egy korty forralt bort is. Na, az a pillanat – az íz, a karácsonyi énekek, a fények és a hó a talpam alatt – egy életre szólt. Maga volt a harmónia.

Körbejártuk az egész vásárt és egyszerűen nem untam meg, hogy minden kis tálat, bögrét és fából készült játékot megnézek. Meg is akartam érinteni őket, arra vágytam, hogy minden darabot a kezeim közt tarthassak és onnantól csak nekem fényeskedjenek. A kesztyűmet nem volt szabad levennem, csak olyan élettelenül szürkék voltak, hogy szégyenkeznem kellett miattuk a körülöttem levő színkavalkádban. El is rejtettem a zsebembe a kezeimet, nehogy lássa valaki egyszínű kis mivoltom.

A vásár hangulata minden évben ugyanolyan. És évről évre visszavágyódsz, mégha csak pár órácskára is. Bécs egy csodaszép város rengeteg látnivalóval és bulikkal az év mind a 365 napján. Van folyó, vannak bámulatos épületek, frankó kis utcácskák és a hangulat is pazar. A megfelelő búvóhely ha egyedül vagyunk, ha többen. Biztos vagyok benne, hogy egy nap visszatérek oda.
Nektek is van egy különleges hely, ahová visszavágytok? Én úgy hiszem, mindannyiunknak van.

A poszt más nyelven: angol